Népi bútorfestő szakkörömön Felföld kazettás mennyezetű templomainak mintakincséből dolgozunk. (Zubogy, Kiéte, Rudabánya…)
Az első alkalom a megfelelő lendületes ecsetkezelés megalapozásával telik, ahol szó esik az eszközökről, anyagokról és a cél egy apró virág pontos megfestése egy kicsi faanyagra. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy jó irányból közelítsük meg a festést, hogy végül eljussunk addig, hogy egy levelet, szirmot egy-egy ecsetvonással fessünk meg.
A továbbiakban kisebb tárgyakon alkalmazzuk a megszerzett tudást és a megismert mintakincset. Elsőre érdemesebb kevésbé bonyolult, sík lapokra festeni kazettát, házszámot vagy szöveges kazettát (házi áldást) festeni, majd jöhetnek a bonyolultabb mintatervezést és precízebb festést igénylő tárgyak, mint tükörkeret, ládika…
Az első alkalom után mindenkivel egyeztetünk a következő faanyagokkal kapcsolatban, hiszen amennyiben ezt én biztosítom, időbe telik a beszerzése, de működhet az is, hogy ki-ki a saját faanyagát hozza.
Egy alkalom 3 óra hosszú, egy tárgy megfestése két alkalmat vesz igénybe.
A szakkör egy remek munkaforma ahhoz, hogy mindenki a saját tempójában dolgozhasson és fejlődhessen, tehát járható út az is, hogy akinek ideje van, otthon csiszol, alapoz, tervez az előre megbeszéltek alapján.
Kezdés szeptember 22. és ettől kezdve kéthetente



